hétfő, szeptember 26, 2005
hát megbassza a büdös retkes kurva anyját az, aki ilyen faszságokat talál ki.
este Állítólagot, meg Extrme Machinest néztem, közben vacsi volt. elég szedett-vedettre sikerült lévén, h normális alapanyag nélkül nincs normális kaja. anyám salátát csinált, de nem hagytam, h sajtot tegyen bele. amit vesz mozzarella, és trappista (így írják?) az lábszag szagú és ízű. köszönöm nem kérek belőle. kértem helyette pirított virslikarikákat. nos, a virsli is rohadt már. a mélyhűtő persze tele van roskadásig rohadó, jelöltetlen zöldségekkel, és a rendes kaja nem fér be. mint a tegnap esti húsos vagy milyen palacsinta. ketten a bátyámmal a 2 dobozból (8 db 5*5 cm-es négyzet) összesen ~1 db.-ot ettünk. anyámnak szinte semmi érzéke a rendes kajához. kora esti filmek előtt átjött Peti, inkább én pofáztam, be kellett pótolni az elmúlt két hetet. előtte Magnum volt soron. sajnos mindkét reklám után 2-5 percről lemaradtam. :/ kb. fél órával értem haza előbb, hála a mai ügyeskedésnek. oka: az óra 14:20-ig tartott volna, de a tanárnő megkérdezte, h meddig is vagyunk. valaki mondta, h 2-ig, ezt meg senki se cáfolta meg. vicces, h ez az első, h az osztály összetart ilyen sunyiságban. órán tanárnő közölte egyik sráccal, h nyelvvizsgája van a srác meg meglepődve kérdezett vissza, lévén, h ő nem tudott erről. lukason VOX magazint olvastunk, volt benne Helyszínelők, viszont minden filmről ötször írnak. negyedennyi lapból is kitelne az újság. programozás óra kész volt megint. ötödölőztünk, had múljon az idő, jegyzet úgyis megvan. csávó még mindig kész. felolvasta a 4 osztály névsorát, közben jöttek még emberek. amíg ők lefoglalták a tanárt, és kivonultak (páran viccesen buzdítva őket: verjétek meg! :D ), addig a hátsó 3 sor lelépett. úgyis be voltak írva, h jelen vannak. honapi gyakorlatra meg meg kéne csinálni a házit, nem úgy, mint az angolt ma, lukason. bár holnap úgyis 4 lesz belőle. most hívtam fel nagyit, h mennék be kajálni. vicces volt, h visszhangzott a telefon, ugyanis ő is BK-t nézett, mint bátyám. programozás óra előtt még 2 előadás volt, ami miatt kicsit fáj a szívem, majd talán egyszer leírom, h miért. első két órán se volt semmi. max az, h én figyeltem, mellettem meg egy srác leginkább a mailjeivel, és azzal volt elfoglalva, h zenét hallgathasson a gépen. nap közben meg találkoztunk etika tanárnénivel, beszélgettünk is egy picit, de nem túl sokat. kicsit gáz volt, h zavarban voltam, de nem tudom, h miért.
vasárnap nagyihoz mentünk be. végre vezettem, idejét se tudom mikor ültem utoljára volán mögött vagy egyáltalán kocsiban. nagyihoz ebédelni mentünk, ott voltak Zoli szülei velük is beszélgettünk. ők hamar elmentek, siettek haza, mi meg bátyámat vártuk. ő dolgozni volt, jött, felzabálta a kaját, majd köszönés nélkül elment. és nekünk meg ezt kellett megvárni, amikor külön kocsival voltunk. ezért érdemes volt. este meg anyámat piszkálta. du. végre volt új JAG rész, szombaton meg új Totalcar. annak (is) nagyon örültem, főleg, h Audik voltak benne. szombat este mentem volna Toscára, mert Hajni ígért jegyeket. felhívtam, de nem vette fel. Peti mondta, h dolgozott, és azért nem tudta. csöröghetett volna azért, h mi van. később nem próbálkoztam, mert annyira nem akartam menni, valahogy most nem volt kedvem hozzá. no, megnézem Joey 2. évadjának első két részét.
jó szórakozást, jó éjszakát!